 |
| A kreatív sarok otthonosra sikerült. |
Reggelre aztán menetrendszerűen megjön mindenkinek a tengeribetegség: Marci kipakolja, amit ki kell a tengerbe, Rozi egy kicsit jobban oda van, ő háromszor is nekiindul, az utolsó kettő - tartalmát tekintve - már az első után bekapott keksz és tea, délutánra levonul a tengeribetegség és ezzel úgy látszik erre a szezonra talán búcsút mondhatunk a bizonytalanság tüneteinek. Én megmenekültem. Már otthon eldöntöttem, hogy nem leszek tengeri beteg és nem is lettem - bár az esti Csoda és Kósza kabinban olvasva megmozgatott.
A gyerekek a régi, otthoni időkitöltő dolgaikhoz nyúlnak: színezünk (direkt csak pár darabot hoztam, hátha sikerül átszokni valami alkotóbb jellegűre), zsírkrétázunk, festünk. A többes szám nem teljesen indokolt, bár néha én is bekapcsolódom, főleg a rendezkedésben van szerepem.
Néha fölmerül, hogy de jó lenne nézni egy Tom és Jerryt, aztán ez elhal, mindig jön valami érdekesebb. Most még izgalmas, hogy sok a tenger, itt még szárazföld is van, lehet nézni és képpé szőni a látványt. Estére kiérünk a Bonifaccio átjáróból, Tomi már nem izgul (ti. nem volt nagy felbontású térképünk és nem akart sötétben átbotorkálni ezen a szűk, néhol veszélyes helyen). Este csillagnézés, mintha a gyerekek most vették volna észre, hogy vitorlás hajón vagyunk, vagy inkább ez a normál menet része, mit kell úgy oda lenni.
Este már kapok egy egész szelet felelősséget, tizenegy és három között én kormányozok. Mivel motorral megyünk, ráadásul jól fúj a szél, nem is nagyon kell kormányoznom. Végre megkapom a luxust amiről régóta álmodozom: teljes sajátidő. Igazán kegyes az időjárás: szépen, fokozatosan készít fel.
No comments:
Post a Comment