Elvarázsolt pizzázás

Gyönyörű!

Tegnap Tomi és Iván megszereztek egy autót. Ez elég mutatványos, a szigeten valahogy több a bérelni vágyó, mint a bérelhető autó. Pedig szinte alig látunk turistát. Vagy legalábbis a hagyományos verzióból.
Elmegyünk a sziget nemzeti parkjába. Elvarázsolt erdő. Egészen biztos vagyok benne, hogy bujkálnak itt még lillitek és manók. És szabadságharcosok.

Találkozunk egy magyar anyukával a közeli városka Playa de Santiago pizzériájában, aki nyolc éve van itt egy spanyol pasival, azóta ex, közös gyerek okán. Unalmas itt, nem is akar itt maradni hosszú távon, de nem, nem akar visszajönni Magyarországra.
A pizzériában Marcin úrrá lesz a honvágy vagy unalom vagy anyahiány vagy mozgáshiány vagy figyelemhiány vagy testvérféltékenység vagy valami. Nem akarom pontosítani, megindokolni sem magamnak, sem a környezetének, jobban tudni, mint ő. Csak arra akarok képes lenni, hogy engedjem szomorúnak lenni és hagyjam, hogy támaszkodhasson rám, ha arra van szüksége. És nem engedni a többi felnőttnek sem, hogy megbántsa, az érzelmei elfojtására tanítsa őt – hol durvább, hol finomabb erőszakkal. Vajon mitől finomabb (szalonképesebb) a visszafojtott hangon megfogalmazott érzelmi zsarolás a kemény hangon előadott eligazításnál? Tételesen: „Nem szeretem, ha ilyen vagy, ezt vagy azt csinálsz” kontra „Elegem van abból, hogy ilyen vagy!” Tán csak nem attól, hogy mi magunk mennyire félünk a hangoskodástól?

Mono. Kultúra.

Chipsezés - just for the record.

Ickek, bückök - Gomera közepe

Pippi