Vészcsengők az agyamban

Mi lesz ma a vacsora?

Ma két helyről érkezik a kérdésnek álcázott nyomasztás: "Mi lesz majd, ha vége lesz? Mert ugye, lássuk be, nem lehet így élni."
Egészen pontosan hogyan nem lehet élni? Szabadon, a minimumot hozva az intézmények felé? Elkötelezetten a saját jobbik éned és a szűkebb családtagjaid felé? Elkötelezetten a jobb emberré válás felé, a gyerekeid feltétlen tisztelete felé, az empátia felé, a kölcsönös tisztelet, a tagadás felszámolása felé? És ezzel tényleg kiírjuk magunkat a társadalomból? - Ez átmegy.
És akkor jön az, hogy ez nem jó a gyerekeknek. Nem, nem tudom értelmezni ezeket a mondatokat. Hallom, értem a szavakat, de nem tudom elhelyezni. Ha az elmúlt négy hónapunk nem volt elég megmutatni, hogy a társadalom mennyivel színesebb, mennyivel sokrétűbb mint az, amit a saját szemétdombunkon kukorékolva el bírunk képzelni, akkor nincsenek eszközeim.
Ugyanez, ha valaki 2015-ben azt kérdezi, hogy az iskolán kívül tudom-e garantálni a "rendes" gyereket.
És nem azért érzem magam eszköztelennek, mert nem látom, hogy
- a társadalomból nem írjuk ki magunkat, csak azért mert fontos a szabadságunk (?), a rizikóival együtt, vagy hogy
- a gyerekeim biztos jövőjét SENKI, még maga Hoffmann Rózsa sem tudja garantálni,
hanem azért mert nem kérdeznek valójában, hanem kijelentenek, duruzsolnak, beleszólnak. És nem veszik észre, hogy a szeretet álarca mögött erőszakosak, kontrollálni akarnak, megmondani, eligazítani. Mert félnek, féltenek. És ezt felhatalmazásnak veszik.
Rozi legújabb kedvence a Hüvelyk Panna, az önfelvállalásnak, a függetlenségnek ez a nagyszerű története. Azon kapom magam, hogy szeretnék Hüvelyk Panna lenni. Aki megtalálja a hüvelykujjnyi emberek világát és vissza sem nézve, nem törődve sem anyjával, sem a rendes emberekkel, odaköltözik.
És persze, ismerem a Száll a kakukk fészkére sztorit is.
Amúgy, leszámítva a hangokat a fejemben, a mérlegelést, hogy akkor most tényleg elvesztettem-e az eszemet és a bosszankodást, hogy ehelyett a monológ helyett jobb lenne együtt lennem a gyerekekkel, jó kis napunk volt. Délelőtt kint a strandon, délután a hajón.

Horgászik a legnagyobb iskolaszezon közepén. Ahelyett, hogy...

Rozi a kedvenc könyvével (Rosenberg: Life Enriching Education). Tagadom, hogy nekem eme gyengéd viszony kialakulásában bármiféle szerepem lett volna! :)

Zenét szerez