Mire kell a gyereknek a korlát?

First mate. Ő köt ki és ő köt el. Mindig.

Ma megint a vásárlós para. Kajakészleteket kell pótolnunk, elmegyünk hát a Hiperdinoba.
Sokat vannak mostanában a gondolataim előterében a szükségletek. Azok jogossága vagy nem jogossága. Honnan óhajtás egy gyerek részéről a játék és meddig nem. Az ötödik baba-e/lego/stb. már fölösleges és csak követelőzés vagy valódi szükséglet? Netán a tizenötödik az? Ki mondja meg? Én, a felnőtt? Ő, a gyerek? Vekerdy? Netán Payne[1]?
Nézzük máshonnan. Kell a gyereknek a korlát. Jaj, ez is olyan nehéz nekem! Mi a védőkorlát és mi a börtönrács? Kinek kell igazán a korlát? Mitől védi meg a gyereket például a képernyőtiltás? És mitől zárja el? És mitől zár el mindkettőnket a korlát? Lehet-e mélyen megalapozott, őszinte kapcsolatunk a gyerekünkkel egy korlátokat felállító kapcsolatban?
Több kérdésem van, mint válaszom. De mostanában beakadt ez a szabadság dolog. Meg akarom adni a gyerekeimnek a teljes szabadságot. Cukoradagban, képernyőadagban, alvásidőben, érdeklődésben. És csak hinni tudom, hogy ettől bölcs, nagyvonalú, jófej felnőttek lesznek. Amit tehetek még az a saját életem, a mindennapjaim, a kapcsolataim csinosítgatása. Hogy bölcs, nagyvonalú, jófej vagyok én is. De legalábbis ezt igyekszem választani, amikor csak tudom. Egyszerre csak egyszer. Én így leszek jekána.
Na, de vissza a bevásárláshoz. Most felkészültek vagyunk, komolyabb véráldozat nélkül hozzuk a kanyart. Utána leakadunk a játszótéren, Tomi visszamegy a hajóra horgászni. És kipihenni a délelőttöt.

[1] Egyszerűbb gyermekkor

A feladat komolysága

Icipici csónakok, a háttérben a horgonyzó hajók. Nagyvonalú város.

Rozi időnként ráparázik a hullámokra.