The Székelys are off to sail: Hajónapló

chill out

Az alvásidőm félálomban telik, ideges vagyok. Aztán úgy döntök, hogy ki kell pucolni magamból ezeket a baljós érzeteket. Valamennyire sikerül, legalábbis nem gondolok rá. Amikor kijövök, kint nyugalom van: motorral haladunk, hogy a gyenge szelet segítsük.

Hajnalban teljesen eláll a szél. Tudom, hogy ki van számolva az időnk és hozzá az átlagsebesség (5 csomó), ezért 1,5 órányi 3-4 csomós haladás után, amikor a GPS-en a kijelzés 3 alá megy, fölébresztem Tomit.
Reggel (délelőtt) a gyerekeket része a megszokott rutin szerint kreatívkodásban találom: Marci továbbra is papírfegyvereket gyárt, Rozi ír és olvas. Tomi kormányoz. Ebédet gyártok, és közben még fel-felbukkan bennem az afrikai partraszállás izgatottsága. A kikötőről tudjuk, hogy nagyon nehéz hely és viszonylag kevés gondot fordítanak a hajók biztonságérzetére. Egy folyó, a Bouregreg torkolatába helyezték el: sovány vigasz egyelőre, hogy valahol belül egy új, puccos kikötő vár bennünket. Már magát a bejáratot is nehéz felfedezni, semmi kiírás, sehol egy info. Tomi végül meglátja a hullámtörőket, bemegyünk. Szél semmi, az óceán persze hömpölyög, de csak kedvesen. Az utasítás az, hogy középen menjünk, mert a bejárat sekély és szűk. Feszülten figyeljük a mélységmérőt, már a második hullámtörőn belül vagyunk, amikor egy hatalmas hullám átcsap a hajó jobb hátsó felén, befolyik a lépcsőig, kifordítja a hajó orrát jobbra, majd abban a pillanatban egy koppanás: megfeneklettünk. Gáz van. Nagy. Segítséget kérünk a 16-on a kikötőtől, semmi válasz. A hullámtörőkön emberek üldögélnek, a legtöbben a táj részének tekintik a kálváriánkat és tovább bambulnak a víz felé. Egy páran valamit mutogatnak, hogy a másik oldalra menjünk, de nem tudunk, be vagyunk ragadva. Közben jön még pár hullám, kétszer is szinte elfekszik a hajó, de az iszap nem enged. Aztán megjelenik egy motoros hajó meg még kettő, sőt a La Grace dingije is befut. Kapunk egy kötelet, áthúznak a baloldalra és most már sima az utunk a vámmólóig. Tomi nagyon el van kenődve, keresi, hogy hol dönthetett volna másképpen. A tény az, hogy a jobb oldalon olyan sziklák voltak, hogy nem is lehetett más gondolata, mint hogy azoktól mentse a hajót. Két nap múlva kiderül, hogy jól érezte: tavaly egy német házaspár hajóját tette ki a hullám a sziklákra. A legfőbb tanulság mégis inkább az, hogy soha nem tudsz elég alázatos lenni a természettel szemben.
A mintegy 2 órás, rövidített vámvizsgálat (ugyanannak a 4 információnak a rávezetése 15 különböző formanyomtatványra, mindez az okmányok lefénymásolásával alátámasztva) után beparkolunk – most valahogy ez is elég nehézkesen megy. Este a relaxálásé, bár Józsi és Peti is a hajón alszanak amíg tovább nem állunk Tenerife irányába, így Rozi hozzánk kerül, pedig már kezdett rákattanni az orrkabinra. A kényelmes, pihentető, hosszú alvás még várat magára…