 |
Rabat veszélyes oldala
|
Tomi közben elment a tegnap kimaradt zöld banán, szép narancs és vécé kacsa beszerzésére. Talál marokkói zászlót is, búcsúzóul. A gyerekekkel mi közben végezzük a szokásost: vizet töltünk, porszívózunk, leesésbiztosan elpakolunk. Rozi sajnos még nem érzi át a víztöltés fontosságát, amit Marci nagyon rossz néven vesz. Összevesznek azon, hogy Rozi most inkább a babáinak akar mesét olvasni ahelyett, hogy a víztöltésben segédkezne Marcinak. Még az sem tudja ezt megakadályozni, hogy felajánlom a segítségemet. A veszekedés áldozata a gyöngyfűzős doboz lesz, ami szanaszét gurul a porszívózás előtt álló padlón. A skandallum netovábbja, hogy Rozi ezek után meg a gyöngy összeszedésben nem akar segíteni. Próbálom elterelni a dolgot és sikerül felfüggeszteni egy darabig a diskurzust, Marcival megtöltjük a víztartályokat, Rozi a nappaliban babázik tovább. A víztöltés után Marcival megbeszéljük, hogy Rozira most nem számíthatunk, porszívózni viszont kell, úgyhogy kettesben összeszedjük a gyöngyöket. Rozi szabadkozik, hogy most nem tud segíteni, de majd mindjárt fog, természetesen, csak neki most dolga van. Mindig nekem van dolgom, fűzi még hozzá. Aztán nem bírja tovább, csak összeszed ő is pár gyöngyöt. Úgy látszik, ez nagyon megakad neki, mert kicsit később, a készülődés közben talál egy papírt, amiről felolvas egy levelet: Kedves Marci, kérlek, bocsáss meg, hogy nem adtam a gyöngyökből, az az ötletem, hogy legyen közös. Az én lányom...
A rádióban meg a mólón közben megy a találgatás, hogy hogyan lesz az útlevélvizsgálat, vámvizsgálat. A reggeli verzió már a múlté, nem ők jönnek a hajókra, hanem mi megyünk a vámmólóra. Velünk együtt kilenc hajó indul ma neki, mindenki dél felé. Egy kicsit aggódom az eddigiek ismeretében, hogy hogyan fognak ilyen mennyiségű adminsiztrálnivalóval megbirkózni. Mi nem sietünk, így utolsóként állunk a vámmólóra, mint kiderül borítva a szépen kidolgozott rendszert, ezért nekünk tíz percig tart a procedúra (a többieknek előre kiosztották a papírok egy részét, így a mólón már csak pecsételni kellett és mehettek). Amíg Tomi az irodában van, két vámtiszt átnézi a hajót, a németjuhász kint marad. Nem tudom, minek köszönhetjük a megkülönböztetett figyelmet, a többi hajóra felvitték őt is.
Minden ok, mehetünk. Pár óra híján két hetet töltöttünk itt. Szép időnk volt.
A kijárat emlékeket ébreszt, mindannyian izgulunk. Tomi feszülten fogja a kormányt, én kihangosítom a mélységmérőt, Marci és Rozi a hullámokat figyeli, közben - utólag visszatekintve - élvezik a borzongást. Komoly swellek jönnek most is, jó nagyokat dobál rajtunk. Hálát adok a Jóistennek, hogy Tomi nem vállalta a kihajózást a még ennél is komolyabb hullámokban. Kint vagyunk, a gyomrom még zsugorodottabb a szokásosnál, érzem, hogy össze kell raknom magam az újabb óceáni menethez.
Felhúzzuk a vitorlákat, jó szél van, a vízen elszórva a többi nyolc hajó. Jó így, társaságban hajózni. Délután Dave, a szólózó ausztrál szomszédunk rádióz körbe. A Temaris (japánok) nem válaszolnak, a Secunda (angolok) megvan és mi is megvagyunk. Induláskor megbeszéltük, hogy rádión tartjuk a kapcsolatot. Pár óra múlva friss időjárás jelentés érkezik Dave-től, kedd délután erős délnyugati (azaz szembe) szél érkezik. A logikus terv ezek után az, hogy igyekszünk ahogy tudunk El Jadida-ba, a legközelebbi kikötőbe és ott húzzuk meg magunkat amíg levonul a nagy szél. De mivel a passzát érkezését megelőzően elég instabil az időjárás, pár óránként változik az előrejelzés, bármi is lehet.
Délután próbálok aludni egyet a gyerekekkel, nem nagyon sikerül átlendülnöm a szendergésen. Tisztán hallom, ahogy Tomi indítja a motort, az meg nem indul. Haragszom magamra, hogy mit kellett itt összeizgulni, most tessék, ez lett belőle. Óvatosan kikérdezek a kabinból, nehogy eláruljam magam és kiderüljön, hogy ezt bizony én vonzottam be. Tomi kedvesen és kicsit éretlenkedve válaszolja, hogy a mélységmérőt állítgatta csak, azt hallhattam. Ezt most megúsztam, felkelek.
Este sem nagyon tudok elaludni, aztán amikor sikerül majdnem kettőig alszom, Tomi már a végét járja, amikor úgy dönt, hogy felébreszt. De aztán szűk egy óra múlva én ébresztem, mert a szélkormány önálló életre kelt. Szerel rajta egy órát majd visszafekszik. Most érzem azt, hogy egyben vagyok végre megint. Jöhet az óceán, jöhet az éjjeli műszak, élvezni fogom. Közben feljött a hold is, olyan mintha egy minaret tetejét látnám világítani a sötétben.
No comments:
Post a Comment