Hajónapló - 2014.11.23., vasárnap

A délelőtt ma nehezebben indul, nem találjuk a hangot Rozival. Tomi összekiabál a szemközti krúzersoron álló Majával és megegyeznek, hogy átmennek egy útikönyvet megosztani. Marci is megy, nem kérdés. Rozit pár csomag csokis nápolyival (amit ajándékba neki kell átvinnie) sikerül rávenni a vendégségre. Érzem, ahogy a beálló csendben kisimulnak az idegeim, és a hajónaplót író ujjaim zongorázása feltölti az energiakészleteimet. Rákaptam.

Tomi érkezik vissza valamiért. Megtudom, hogy kaptak ebédet (kuszkuszt), de a gyerekek nem ettek. Úgy döntök, hogy sütök egy nagy adag palacsintát desszertnek. Átviszem. Adam nekiesik, a Székely gyerekek is ímmel-ámmal elfogadnak 1-1 darabot.
Estig a Maya vendégei maradunk. Nem igazán értem, hogy a gyerekeim miért élvezik ezt, hiszen semmi más nem történik, csak egy légtérben vannak egy másik gyerekkel, ráadásul Adam és Marci valamin össze is verekedtek. De a tény az, hogy nem akarnak hazajönni. Asma kifestőket hoz, igaz, hogy nem elég lányos, de azért Rozi talál benne egy Törpillát, azt ki is festi szépre. Marci egy francia nyelvű matricás ragasztgatós füzetet lapoz. Mi lehet ebben olyan vonzó? Aztán Adam befárad és elkezdi gyepálni az alig felébredt Samyt – rögtön azután, hogy kivette a kezemből a nutellás kanalat és elkészítette az alig kétéves testvérének a palacsintát. Asma behívja a szobába – és mivel ő éppen a délelőtt érkezett belga katamarán csapatát látja vendégül az időközben átjáróházzá alakult Maya-n, miközben mi bent üldögélünk, néha játszunk a gyerekekkel – a kezébe nyom egy tabletet és bekapcsol rajta egy filmet. Adam kiiktatva, a hely vonzereje mégsem szűnik.
Közben az apukák vizet szerveznek a partról (mindenkinek be kell dobnia a csövet a közösbe, hogy elérjen a csapig, ráadásul elég lassan folyik a víz, így eltart egy jó darabig amíg mind a 11 hajó megtölti a tartályait), a holnapi elmenetelt tervezik, ami szintén nem egyszerű, negyedóránként változik a menetrend: ma tízkor jön a vámos/rendőr, aztán holnap reggel ötkor, aztán megint ma nyolckor és így tovább.
Elmennek a belgák, tudunk beszélgetni. Asma úgy látja jónak, hogy minden gyerek kezébe nyom egy-egy kütyüt. Mi is elfáradtunk. És az angry birds bevégzi azt, amit az uno, a színes ceruza, a lufi, a vízibombázás előkészített: a két fiú összebarátkozik. A (nehezen szerveződő) hazafele út euforikus hangulatban telik: Marci angolul beszélt Adamhez, és Rozi is tud már angolul (bár neki most már jobban bejön a francia). Kérik, hogy angolul beszéljek nekik és teljesen olyan mintha értenék. Talán még sose volt ilyen ízletes az eper joghurt!