Hajónapló - 2014.11.25., kedd

Délelőtt megérkezik a passzátszél. A génua felhúzásával ünnepeljük meg. Már hat csomóval hasítunk. Esélyünk van rá, hogy még a teljes sötétség előtt beérkezünk Agadirba. Lassan javul a közérzetünk, csak ez a tompa fejfájás múlna már el.

Agadir by night

Naplemente után érkezünk meg a kikötőbe, amit gondosan befordítottak, hogy védve legyen az óceántól. A hullámtörőket megkerülve, a kikötő szájába érve berádiózunk. Azonnal érkezik a válasz: jöjjünk be és kössünk a katamarán mellé, hamarosan érkezik egy segítő is. Óvatoskodunk befele, a hangulatvilágításnak is csekélyke fényben keressük a katamaránt. Találunk is, egyből hármat. A kikötő embere a mólóról bevágja magát egy csónakba és bőgő motorral érkezik. Segítséget kapunk a kikötéshez? Tiszta Európa!
A kikötős pasi odaérve izgatottan magyaráz: a kikötő zárva van és a saját biztonságunk érdekében azonnal hagyjuk el. Csak homályosan értem meg, a francia tudásom valahol egy köd mögött van, nem akar aktiválódni. Csak angolul bírok szólni hozzá. Szembesítjük a rádión kapott információval. Ezt ő nem érti. A kikötőparancsnok a rádión megnyugtat: kiköthetünk. Kapunk is hozzá egy kis tessék-lássék segítséget az izgatott, főnöki szóval leállított pasitól. Jól kezdődik ez az agadiri tartózkodás.
Utánunk még befut Mathieu, a szólózó francia exgrafikus, most utazó hippi (elvált apuka, mint azóta megtudtam), akivel Safiban ismerkedtünk meg. Átjön hozzánk barátkozni. Felnézek rá, ahogy borzasztó angolsággal, egy pillanatig nem feladva, látható élvezettel beszélget velünk.