Advent első vasárnapja. Napsütés. Aztán eső, napsütés, eső, napsütés, eső. Kivirágzott a penésztől a fürdőben a nesszeszerem. Egyik pillanatról a másikra. Durván.
 |
| Virágos jókedv |
Tomi félrelépett. Elutazásunk előtti utolsó pár hétben. Előtte egy hétig bemelegített rá életünk nagy projektjének eljövendő helyszínén. Semmi extra. Ez is része a szabadságnak. Ha valami nem úgy működik, ahogy képzeljük, akkor azt pótoljuk. Szabadon.
Élesben megtapasztalni ezt, jóval keményebb dió, mint ahogy eddig gondoltam rá. Talán az a gond, hogy megéreztem. Megéreztem, hogy valahogy nem tisztán van itt. Nem a lány volt itt vele, vagy legalábbis nem ő a lényeg. A gondolat, a hangulat, a nosztalgia. Az elvágyódás.
Mert persze én is vágyódtam el. Sokszor. Akartam menekülni a hiányoktól, a hidegségtől, a basztatástól, a leszarástól, az automata pasitempótól, a dzsentriségtől, a bezárkózástól, a depressziótól, a kilátástalanságtól. Talán az, hogy kihagytam, nem léptem meg. Nem mertem meglépni.
Hajózunk tovább. Szép adventet!
Keményen próbára teszitek magatokat, respect! ...és persze egymást és a természet is mindannyiótokat keményen próbára tesz, és Marokkó is és a gyerekeket is, de a végén, sőt már most is, mindannyian olyan erősek vagytok, mint még soha és mint amennyire nagyon kevesen!
ReplyDeleteAz önfejűség diszkrét bája. De ezt neked nem kell magyaráznom :).
Deleteés a szabadságnak ára van, meg egyéb közhelyek, amik sajnos(?) igazak ;-)
ReplyDeleteA megalkuvásnak meg talán még nagyobb, ha már közhelyeknél tartunk :)
ReplyDelete"Élesben megtapasztalni ezt, jóval keményebb dió, mint ahogy eddig gondoltam rá." Emléxel, h júniusban kérdeztelek erről (is)? Hmmmm, nagy utazás ez a javából! MissU
ReplyDeleteJaj, Írisz, ha én ezt akkor mind tudtam volna előre... Nem biztos, hogy most jobb lenne. Vagy mittudomén.
ReplyDelete