A sirokkó bekavar

A hajókészítés addiktív.

Ma reggel elmegy a Beija Flor, viszi magával az új francia, igazi routard barátainkat. A sirokkó elől Lanzarote déli csücskébe, majd Fuerteventura-ra menekülnek. Szigorúan horgonyzóhelyekre.
Jean-Philippe áthozza a három kölcsönbabát. És egy ajándék Barbit. Rozi nagyon csalódott, hogy vissza kell adnia, ezzel valahogy nem akart számolni. Úgy tartaná fairnek, ha a háromból legalább egy maradhatna. És nem akármelyik, hanem a kicsit rózsaszínes hajú. Nevezzük ezt most közösségi vagy megosztási ösztönnek? Vigasztalom, de nem túl sok a látszata. Megígérem hát neki, hogy kérek egy Barbie-t a születésnapomra neki. Vezekelnem kell a Barbie-ellenességemért. Előbb-utóbb a bármi-ellenességért vezekelnem kell majd.
Mi is bemenekülünk a szél elől a kikötőbe. Utólag kiderül, hogy igen bölcs döntés volt. Utánunk már csak egy francia hajó jöhet be, ők is úgy, hogy elengedik a fülük és a szemük mellett a biztonsági őr elég nehezen nem észrevehető jelzéseit.
Alighogy megebédelünk Tomi tegnap éjszakai zsákmányából, egy öbölbeli hajóstárs – az amerikai – kopog be, tanácsért. Csak annyit látott, hogy mindenki szedi fel a horgonyt és gondolta, megkérdezi, hogy miért. Időjárást nézünk vele. Sajnos, ők már nem tudnak bejönni a kikötőbe, valószínűleg Arrecife-be állnak majd be. Pedig két kiskorú is van a hajón.
A délutánba, a hajón ücsörgés mellett, még egy családi kenyérvásárlás fér bele. Van varázsa.

Ismerős? Én horgoltam.

Ezek állítólag hallucinogének. **helyreigazítva itt>>>**

Mindennapi megőrülés.