Elfogyott a kenyerünk, a reggelit megoldjuk a mézeskaláccsal (ó, régi szép, mézeskalácssütő, pazarlós idők!), de aztán el kell mennünk a pékségbe.
Tomi módszeresen nekiáll kimérni az akksikat és pontosítani a hibát. A hajó fara átalakul szerelőműhellyé. Drótot keres, mér. Az akksik ismét töltenek! Vaklárma volt. Valahogy úgy van összeszerkesztve a rendszer, hogy amíg túl alacsonyan van a töltöttség, addig a motorindító akksit merítik (amire Tomi úgy vigyáz, mintha aranyból lenne). Tényleg elég érthetetlen megoldás onnan nézve, hogy ha nincs motorindító akksi, akkor elég nagy baj van, pl. max. vontatva lehet beállni egy kikötőbe. Tomi, a pár tanórányi fizika anyag (címkéz a még nem eléggé deschoolingolt unschoolingos bennem) közös átismétlése (ez azt is feltételezné, hogy legyen mit átismételni) után a telefont is visszabontja és megtalálja a hibát. Egy nyolcdolláros alkatrész korrodálódott el. Említettem már, hogy egy reneszánsz csávóval élek együtt?
Elindulunk. Bolt, pékség, Los Mateos. A füstölt szalonna egyelőre fellelhetetlen cikk La Graciosa-n. De van jó pékség, sok finomsággal. Feltöltjük a hűtőt is. Ami – legújabb luxusunk – kettes fokozaton megy folyamatosan Arrecife óta! (Kivéve a tegnap éjjelt.)
A Los Mateosban összefutunk egy itt dekkoló angol családdal, akik nyolc héttel ezelőtt egyetlen éjszakára jöttek be Graciosa-ba. Egy két éves kislány és egy hét-nyolc hónapos kisfiú, ráadásul angolok! A gyerekeink most nem kattannak rájuk. Mindenki a laptopjába merülve: időjárás, emailek, blogok, yakarik, peppa pigek. Filippa szörnyű rossz passzban van. Én pedig nagyon tudok rezonálni vele. Az, amikor már régóta vár rád egy feladat, de eddig mindig más mellett döntöttél, jellemzően a gyerekek vagy más, családi fontos dolog mellett. És amikor már ott ég a körmödön a gyertya, amikor már úgy érzed, nem lehet későbbre halasztani, akkor már minden piszlicsáré dolog felhúz és már nem tudsz türelmes lenni, sem megértő, sem kedves – azokkal szemben főleg, akik a legközelebb állnak hozzád. Legalábbis nekem ezek szoktak lenni. Hát neki most még ilyenebb lehet.
Hazaindulunk. A gyerekek még kitengerezik magukat, aztán visszabocizunk a hajóra. Ma Tomi készíti a vacsorát (reneszánsz, ugye?). Hagymás bab, férfiasan megborsozva. Rozi vajas kenyeret kér, Marci így is vállalja. Finom lett.
A családi mozi ma este (is) elmarad, helyette hosszas telefonálás a Mamával és sok meseolvasás (Hüvelyk Panna, Csizmás Kandór, Raponc, némelyik többször is), Rozi nyűgösködésével tarkítva. Nagyon aggódik, hogy az angyal elég nagylányak találja-e majd őt a számítógéphez és nagyon haragszik, amikor csillapítani próbáljuk a várakozását. Mondom, nagyon.
No comments:
Post a Comment