The Székelys are off to sail: Hajónapló

Végre kimozdulunk! Szükségünk van már egy kis inspirációra.

táj - sólepárló

Egy nyolcszemélyes autót bérelünk ki a két családnak és elindulunk feltérképezni a Kanári szigetcsoport talán legmostohább és (ebből fakadóan) legkevésbé elturistásodott szigetét, Lanzarote-ot. Milyen lehet a többi? Az autóban már vár a bekészített CD, ahol számtalan (világ)nyelven meghallgatható egy rövid anyag Lanzarote alapos profizmussal bemutatott mintegy 15 érdekességéből. Gyerekesekként kiválasztjuk belőle a kalózmúzeumot és a Rio parkot (azaz állatkertet). A kalózmúzeum annak demonstrálása, hogy hogyan lehet egy darab (jó állapotú) várromból, nagyon kevés gondolkodással turistalátványosságot csinálni. Az egyetlen értékelhető darab a vár eredetijének rétegelt lemezből készült méretarányos rekonstrukciója, a többi poszter egy arccal és a hozzátartozó (igen zanzás) sztorival, képregények, műkincsesládika egy kútban, végtelenített kosztümös kalózfilm részletek egy monitoron. Kicsit csalódott is vagyok, mert hát a kalózok (meg a mindenféle marcona középkori tengerészek) ha valahol, itt aztán tényleg a történelem szerves részei voltak. Jó lett volna a törikönyv-szagú évszámokon és ki mikor kit támadott meg adatokon túl valamit megérteni, megérezni belőlük. Hogy ők is emberek voltak vagy mittomén, valami ilyesmi.
Miután kinézelődjük magunkat a várból (amit Lanzarote egyik ura a kalózok tarolásait megelégelve húzott föl védekezésül), visszaülünk az autóba és autózunk – remélve, hogy a kisebbek élnek az alkalommal és alszanak egyet. Az eredmény: a Bay gyerekek nem egészen három perc múlva alszanak, Rozi tíz perc fekvés után felélénkül és részéről mehet tovább a buli, Marci engem nyüstöl, ha egy pillanatra abbahagyom a CD szöveg szinkrontolmácsolását. A sziget egy óra alatt oda-vissza megjárható, holdbéli tájakon autózunk. Sajátos hangulata van, az tény. Lassan ébred Adam és Samy, mehetünk az állatkertbe. Azaz mehetnénk, ha nem félórára lennénk tőle, az meg nem zárna egy óra múlva. Gyors újratervezés. Kihagyjuk és megyünk a Rancho Texas Parkba, ahol egy kisebb vagyonért (32 euró) rohamléptekben megnézhetünk egy amúgy nagyon hangulatos vadasparkot. Van tyúk meg kecske is, sőt nyulak is egy ketrecben. A fehér tigrist, a pumát, az oroszlánt az orrunk elől zárják be, pontosan öt órakor. De igazságtalan lenne nem említenem a napozó nílusi krokodilokat, akiket pár méterről megvizslathatunk, a bölényeket, a telepes szekerek mellett, ami Marcinak most nagyon nagy élmény, a sok kígyót, teknősöket minden méretben, az ordító papagájokat, és a liliomfát, amiről a tiltás ellenére elcsentem egy pici – már hervadozó – virágot. Apró revans a bezárt csúcsragadozók miatt.
Az autó holnap reggelig a mienk, nem tudjuk kihagyni hát az estét. Az El Golfo nevű, torokszorítóan patetikus helyen vacsorázunk. Utunk első és – jó ideig utolsó – rendes étterme. Paellát eszünk a Bay felnőttekkel, a gyerekek elverik az éhségüket a még meleg megvajazott bagettekkel. Éledezik a lelkiismeretem: talán egy kicsit visszakoncentrálhatnék a gyerekeimre.
Későn érünk haza, Rozi már alszik, Marcit sem kell sokat ringatni. Mi még beszélgetünk egy jót Asmával cigányokról, arabokról, magyarokról, svájciakról, magunkról.