 |
| Szabadok vagyunk! |
Igaza volt a katamarános pasinak: a kikötőben tényleg elég sűrűn úszkálnak a veszélyes darabok: hol egy félbevágott üzemanyagkanna, hol egy fóliadarab, hol egy csinosan bekötözött zacskó szemét, hol egy elmaradt kikötőkötél. Kint, az öbölben – a térképünkön egyértelműen jelölt horgonyzási és halászati tiltás ellenére – szlalomozva kerülgetjük a hálókat jelölő bójákat.
Kiérünk az öbölből, a semmiből előkerül a húsz-huszonöt csomós passzát. Végre az óceánon. Megszerettem volna a vitorlázást?
Gyűrötten a tegnaptól és a közben érkezett otthoni hírektől, tempósan haladunk Arrecife felé. Időnként beesik a cockpitbe egy-egy hullám, a vízvető pántnál ömlik be a víz a raktárnak használt jobb hátsó kabinba. A mi kabinunk előtt áll az édes víz. Lehet, hogy valahol ereszt az ivóvíztartály is.
Tomi alszik egyet, én közben a bejárati ajtót behúzva, esővédett helyről teljesítem az őrséget. Marcival felhőképeset játszunk. A szélkormány elemében van, nyílegyenesen (már amennyire az Agadirban szerzett görbülete engedi) húzunk Lanzarote irányába. A szürkületben a semmiből előbukkanó, alig fél mérföldre mellettünk elhúzó tartályhajótól kicsit bepánikolva sűrítem a körülnézéseket.
Jó a szél, sokkal kisimultabbak a hullámok, a nap is inkább süt, mint nem, a hányinger mégis velünk van. Nem a durva változatában, Rozi már rutinosan vízszintes állapotban kezeli magát, Tomi öklendezik párat mire sikerül megszabadulnia az ebédtől. Marci és én jól bírjuk, semmilyen látható tünetünk nincs. Sőt, Marci annyira belemelegszik az együttlétünkbe, hogy ragaszkodik hozzá, hogy az éjjeli őrségváltáskor őt is ébresszem. Hogy folytathassuk a felhőnézegetőset. Megígérem, hogy egy óvatosat ébresztek majd rajta. Ő pedig elfogadja, hogy ha nem ébred fel, akkor inkább alvásra van szüksége. Ha csak annyit kapok ebből az utazásból, hogy látom Marci megnyílását, hálás lehetek.
No comments:
Post a Comment