Ez is csak egy nap

Mikor máskor, ha nem most? Kora reggeli ébredés, Amy Childs unschoolingos podcastjait nézegetem és megtalálom Daniel Mackler-rel készítettet. Parádés év végi ajándék!
Aztán bejön a szél. Félelmetes nézni, ahogy nyom rá bennünket a mólóra.

Az év utolsó naplementéje

A kikötő legbelső részén vagyunk és itt is úgy hullámzik a víz, hogy nem tudom eldönteni, tengeribeteg legyek-e vagy sem.
Tomival kiugrunk a mólóra további puffereket illeszteni a hajó és a móló közé. Kevesen vagyunk hozzá ketten. De ez hamarosan megváltozik, maximum öt perc telhetett el és megérkezik a segítség, egyesével. Aki arra jár, beáll és tolja velünk együtt a hajót. Nem tudom, miért ennyire más a helyzet mint Agadirban, talán a több fóka, kevesebb eszkimó, talán itt nem vagyunk annyira külföldiek. Vagy az aszfalt miatt van?
Elmegyünk bevásárolni a szilveszteri menühöz. Tomi nem hagyja el a hajót (a kapitány, ugyebár), így csak hármasban vagyunk. Valahogy jobban tudok koncentrálni ilyenkor.
Az óévet mászkálással búcsúztatjuk, a buli, amit kinéztünk magunknak csak a királyi tévé körkapcsolásához volt felszerelve. Találunk viszont egy játszóteret, azt jól felavatjuk, közben izgulunk, hogy a petárdázó gyerekek jól petárdázzanak. Aztán visszamegyünk a hajóra, előre bevirslizünk. Ettől Rozi be is alszik. Hármasban nézzük az éjféli tűzijátékot. Virradatig tart a petárdázás a parton.

A két sziget közé beékelődött kikötő belsejében. Mi lehet a nyílt tengeren?

Állítólag nem kell parázni attól, hogy eltöri a mólót.

Az év utolsó napja is csak egy nap. Amikor játszani lehet.