Hajónapló - 2014.12.10., szerda

Ébredéskor még abban vagyunk, hogy ma elmegy a Maya és vele a barátaink. Aztán kiderül, hogy nem, sőt. Bulit szerveznek ma estére.
A két svájci nyugdíjas házaspárnak és nekünk. Elérkezettnek tűnik az idő a magyaros kaja elkészítésének. Elmegyünk beszerezni a hozzávalókat. Tomi feszült, időnézegető állapota és a gyerekek andalgós kíváncsisága nehezen működik együtt. Emiatt vagy más miatt, felkészületlenül ér bennünket a szupermarketben a gyerekek felkorbácsolt szerzési ösztöne. Ráadásul Tomi bekeményít, én inkább hajlanék a kiegyezésre, ami pompás kis rés a határvonalon, újabb olaj a tűzre. Rozi mindent bevet. Ahogy az egy rendesen fejlett négyésféléveshez illik. Marci ilyenkor a háttérbe húzódik, ő már a szabálytisztelő(bb) életszakaszban van.
Az oltári nagy műsor után kiegyezünk abban, hogy megállunk útközben és eszünk egy sültkrumplit (alias rendes kaja), utána pedig elnyalunk egy fagyit (édesség, a rendes kaja után). A vége a kikötői Burger King lesz. Na, ez milyen szép ív!
Tomi visszamegy a hajóra elkészíteni a pörköltet. Mi maradunk a Burger Kingben, csúszdázni, interaktív szobázni. A gyerekek mint két földre szállt angyal. Én egy kicsit később visszamegyek a hajóra, ők még maradnak. Bár Rozi aggódik a rossz emberek miatt, akik gyerekeket visznek el a szüleiktől.
Közeledik az esti parti, egyre csökken bennünk a lelkesedés. Alig pár perccel azelőtt, hogy egy igazi óra pontosságával megérkeznek a svájci vendégek (a pörkölt még sehol), kitaláljuk, hogyan lazítsuk fel a bulit: elhívjuk az olaszokat is. Amúgy is készültünk már, hogy megkóstoltatunk velük egy magyaros kaját. Asma és Herbert is örülnek az ötletnek. Elmegyek, szólok nekik.
Készül a pörkölt, Asma fut be, aggódott, hogy mi lehet velünk, nem látott fényt a hajóból. Azt hitte elaludtunk. Vagy csak megérezte az enyhe tartózkodásunkat. Összerakjuk a pakkot (pörkölt, tányérok, villák, savanyúság), a gyerekek már ott vannak. Átmegyünk. A társasági téte a téte javában folyik, Asma és Herbert ezt olyan elegánsan kezelik. Irigységgel vegyes sajnálatot vélek felfedezni magamban.
Ilaria érkezik egyedül, Marco nyakig olajos (a White Bear motorszűrőcsere előtt áll, ezt készítették elő a reggel érkező szerelőnek), ő nem akart már átjönni, üdvözletét küldi. Megértem. Pakolunk nekik kóstolót. Kikísérem Ilariat, elszívunk egy szál cigit, felér egy nagy slukk friss levegővel.
Visszamegyek. A beszélgetés időnként átvált a számomra teljességgel érthetetlen svájci németre. Asma szóvá is teszi, de nem sok látszata van. Amúgy kedves népek.
Rozi oldja meg a szitut: megunja a legót is meg Barbapapát is és a tíz órához illő vehemenciával kiakad azon, hogy nem azt csinálom, amit ő akar. Hazamegyünk. És már nem megyünk vissza.

Mutattam már az adventi koszorúnkat? (© Székely Marci)