Hajónapló - 2014.12.02., kedd

Halászcsónakok amik úgy körénk gyűltek, hogy nem tudtunk tőlük kiállni...

Gyilkos a hangulatom. Haragszom. Ki vagyok kattanva.

A gyomrom tájékáról érzem, hogy megcsaltak. Nem érdekelnek a miértek, nem akarok igazságos lenni, nem akarok megérteni senkit és semmit. Nagyon-nagyon dühösnek érzem most a legjobban magam.
Az olaszok elbúcsúznak, a Freedom First már tegnap elment. Mi várjuk a franciát a vitorlával. Négykor befut. Még kaját kellene vásárolni, az útleveleket visszaszerezni. Nincs kedvem most Tomival vállt vállnak vetve dolgozni egy közös cél érdekében. Közben a halászcsónakok ráállnak a hajóra, nagyon konkrétan. Marokkó ismét ránkhurkolódik: ma már nem indulunk el.
Tomi elmegy az útlevelekért. Közben a szomszédos helyi katamarán tulajdonosa keresi azzal, hogy nyugodtan aludjunk itt és majd reggel 8 körül, amikor már rendes fény van, akkor induljunk csak el. Tele van halászhálókkal az öböl és a kikötő is sok veszélyt rejt a motornak. Megköszönöm. Ő felbuzdulva, hogy értem a franciáját, beindul és hosszasan beszélget velem. Nem tudom, hogy ez a baksisváró rituálé vagy tényleg érdeklik a válaszaim. Feszítetten koncentrálnom kell a gyors beszédére meg arra, hogy válaszolni tudjak. Jó kis agytorna.
Tomi visszaérkezik az útlevelekkel. Nem sokkal utána érkezik a rendőr, a feladata vélhetőleg az, hogy kitoloncoljon bennünket a kikötőből. Tomi megnyugtatja, hogy mindjárt indulunk. Éjfélig még háromszor visszajön. Megígérjük neki, hogy amint lehet, kimegyünk. Lassan kopnak a halászcsónakok a horgonyunk felett.
Beszélgetünk. Talán találunk utat. Vagy ösvényt. Sajátot. Igazságokon és hazulról hozott vagy saját kezűleg felépített játszmákon túlit.

...marasztalnak